Községünkről

Foktő története

A falu nevének eredete
A falu földrajzi elhelyezkedésére vezethető vissza. Mint a térképen is látható a Dunából kilépő Vajas fok mentén helyezkedik el. A Duna mellet számos helyen találhatunk hasonló kis folyócskákat, fokokat.

Mit is neveznek foknak?
A fok elnevezést, a Dunát az ártéren maradt szabad vízzel összekötő vízfolyásra alkalmazták. A fokoknak pedig a nagyobb folyóba történő beömlését pedig tőnek, tűnek nevezték.

Tehát, akkor össze is állt a falu neve:
Fok-mint a folyó és annak a töve. Bél Mátyás azonban a XVIII. században más magyarázatát adta, de ez nem tér el jelentősen az előzőtől. Szerinte ugyanis a Vajas csatornán elhelyezett tű zsilipekről kapta a falu a nevét, amellyel szabályozták a folyó vízszintjét.

A falu neve változatos formában maradt fenn a forrásokban:
Foktű, Foktö, a 18-19. században – Foktű, Foktü, Foktő Stb.

A középkori falu létezését bizonyító iratok
Nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy mikor telepedett le a falu a Vajas fok mellé. Feltételezések vannak csupán a környékben talált régészeti leletek alapján- megállapítható ugyanis az, hogy már a honfoglalás előtt is lakták ezt a területet az avarok.

A honfoglaló magyarok nagy valószínűséggel elfoglalták ezt a területet is, melyet megerősíthetnek azok a tények is miszerint:

  • Kalocsa közel feküdt ehhez a területhez, amelyet rövidesen püspöki, majd érseki székhelyként tartanak számon
  • a sárköz nehezen járhatósága miatt Kalocsát elsősorban a Duna felől közelítették meg a Vajason keresztül.

Sajnos a falu létezésére vonatkozólag a 13. századig nem rendelkezünk biztos adatokkal.

1221-ben tesznek említést elsőként, egy peres eljárás során, a Váradi Regestrumban hasonló elnevezésű faluról, Kalocsától délre.
XIV. századi, Károly Róbert idején, készült oklevelek is említenek egy Foktő nevezetű helyet, de annak területi elhelyezkedése nem egyezik meg e faluéval, tehát nem kezelhetjük biztos forrásként a falu történeténél.
1416-ban Faddon történt incidens kapcsán készült oklevélben ismét találkozhatunk a falu nevével.

A 15. század folyamán már számos olyan oklevél létezik, mely egyértelműen alátámasztja Foktő létezését.
Az 1494-95-ös évben keletkezett királyi adóösszeírás Kalocsát és környékét az érsekség birtokaként említi. Ezzel magyarázható, hogy Foktőn nem tartottak számon nemesi származású embert. Ezen a helyen ugyanis az érsekség cselédjeit telepítették le.

A törökkori Foktő
Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően az ország nem kerülhette el a sorsát, a török megszállást. A török seregek nem foglalták el egyből hazánkat, hanem a Duna mindkét partján haladva eljutottak Budáig, majd őrséget hagyva visszavonultak. Foktő sem menekülhetett meg az ellenség fosztogatásától és pusztításától. A korabeli adatok szerint ugyanis a szultán ázsiai sereghadteste éppen Kalocsa mellett vonult el. A környék természeti adottságainak köszönhetően a lakosság jelentős része a mocsarakba elbújva vészelte át a törökök vonulását.
Kalocsát 1529-ben szállja meg a török, így valószínűleg Foktő is ekkor került idegen befolyás alá.
Az 1541-ben bekövetkező hadjárat szerencsére nem okozott nagy kárt Foktőn, annak ellenére, hogy a környék más részei elnéptelenedtek. Ezt elsősorban az 1540-es évek adóösszeírásai támasztják alá, ahol a lakosság szép számmal fel van tüntetve, sőt még gyarapodás is megfigyelhető. 1541 után a török berendezkedett a hódoltság területén, kiépítve közigazgatását, igazságszolgáltatását és adóztatását. A falu tehát 150 éven keresztül a kettős adózás terhe alatt élte mindennapi életét. Az összeírások segítségével betekintést kapunk a lakosság foglalkozásaiba és azokból eredő bevételeikbe is. Ezek vizsgálata során egyértelműen megállapítható, hogy a falusiak elsősorban földművelésből és állattartásból éltek, hiszen fizettek:
Búzatizedet, hagyma és-, káposzta után, sertés után, méhek után, kapuadót, kertadót, gyümölcsadót
Mindezek mellette még a Duna és a Vajas is számos megélhetőségi lehetőséget biztosított az itt élőknek. Fontos bevételi forrása volt a törököknek például a foktői rév, ahol a termények szállítása esetén annak egy részét kellett adóként átadni, illetve az utasok után is adózott a rév kezelője. A Vajason történő szállítás is igen jelentős volt, hiszen fontos vízi útnak számított (ez a Duna szabályozásáig meg is marad).

Az 1548-as lajstrom szerint 72 halastó is volt a falusiak tulajdonában, ami után haltizedet fizettek. A halastavakat a fok elrekesztésével alakították ki.
A török időszak összeírásai azt támasztják alá, miszerint Foktő még Kalocsánál is nagyobb település lehetett ebben a korban.
A hódoltság időszaka korán sem hatott rosszul Foktő életére, sőt 1570-es adóösszeírás kimutatása alapján a környék legnépesebb faluja lett (225 kapu adózott). Akár mezővárosnak is tekinthetjük jelentősége és nagysága alapján, sőt a kalocsai kádi is Foktőn lakott.

A 16. században tehát a falu viszonylagos nyugalomban élt. Saját temploma is volt. Ebben az időszakban vált a falu teljesen kálvinistává, mely jelentős problémákhoz vezet a későbbiekben. A békés korszakot a 15 éves háború és a Bocskai-szabadságharc zárja le. Kalocsa és így Foktő térségében is megjelentek a hajdúk. A kibontakozó harcok nem kerülték el a falut.
1599-ben a török hajókra jelentős csapást mérnek Foktő vonalában, melyet a törökök nem is hagytak válasz nélkül.

A 17. század elejére, a lakosság felére-negyedére csökkent le, adóik összege közel sem érte el a korábbi századét. Az 1680-as évek végére pedig már csak néhány parasztcsalád lakta a falut.
Buda visszafoglalása után a környéken tartózkodó helyőrség nem várta be a felszabadító seregeket, hanem a lehető leggyorsabban elhagyták az országot. Természetesen igyekeztek mindent elvinni magukkal, sőt egyes falvakat a menekülés közben még fel is égettek. Arra nincsenek adatok, hogy Foktőt is felgyújtották volna.

A jobbágyfalu
A környéket Lotharingia Károly seregei szabadítják fel a másfél évszázados török elnyomás alól. A harcokban sokat szenvedet lakosság, azonban nem lélegezhet fel, hiszen a török helyett most a császáriak telepednek rájuk.
A harcok befejezésével a mocsarakban bujdosó lakosság kezd visszatérni Kalocsára és a környező falvakba. Foktőre mindössze 10-20 család költözik vissza azonnal, a korábbi töredéke csupán. A termelés beindítása mellett nagy nehézséget jelentett a beszállásolt katonák eltartása. A fuvar, a széna, a búza és a szarvasmarha mellett több esetben, 1698-ban, 1700-ban és 1701-ben rendkívüli hadiadót követeltek a falusiaktól. Ez jelentősen közrejátszott, hogy Foktő is zászlót bont Rákóczi Ferenc mellett a szabadságharc idején.

Az 1703-ban kezdődő Rákóczi-szabadságharc alatt a faluban lakó családok száma már 35-re emelkedett. A szabadságharc idején Foktő lakossága nem érezhette magát biztonságba, mivel a területet északról a császáriak fenyegették, délről pedig a császáriak mellé állt rácok. Ennek köszönhető, hogy 1704-ben II. Rákóczi Ferenc a közeli Ordason táborozik.
A kurucok sem kímélték Foktőt és a környező falvakat. Béri Balogh Ádám visszavonuló kuruc serege is súlyos károkat okozott a lakosoknak, amelyet nem hagytak szó nélkül.
Levelet írtak a fejedelemnek a foktői, uszódi, kalocsai és a fajszi jobbágyok Foktőn 1704. október 18-án, melyben elpanaszolták az őket ért sérelmeiket.

„…hanem a mi kevés jószágunkat az Ellenségtül megtartott volt az Isten, azt most azon által futot Nép öli, vágja, praedállya, ugy Lábas Marhánk tőlők meg nem maradhat, sőt ha szollunk, veréssel, rongálással fenyegetnek, Gabonánk sem Kasban, sem Veremben meg nem marad, hasonlóképpen szénánkat kimiletlenül ével nappal horgyák, ha szollunk, őléssel fenyegetnek, sokszor puska véget is adnak.”

Ebben az évben készítették el az első pecsétet (1704), melyen a következő felirat olvasható: FOGTŐ FALU PECSÉTI 1704.

A szabadságharcot lezáró szatmári béke után a nyugodt évtizedek következtek az ország, így a falu életében is. Ezt bizonyítja a falu lakosságának lassú növekedése:

ÉvLakosság száma
1768          Mária Terézia rendelete alapján az úrbéri rendezés miatt 1523 főt számláltak és 17 fő kisebbséget (250 éve a cigányok honossága a faluban)
1785          1544 fő
1803          1596 fő, lassú növekedés a járványok miatt
1806          1600 fő, himlő pap is buzdít az oltásra
1810          1615 fő
1830          2230 fő
1851          2810 fő (Magyarország geográfia szótára szerint)
1857     3064 fő, 3326 fő (Galgóczi szerint)
1920          3150 fő
1930          3133 fő
1964          2450 fő

A növekedés 1890-es évekig figyelhető meg a statisztikában, utána folyamatos csökkenés vehető észre. A lakosság vándorlása figyelhető meg, ami sajnos a mai napig tart.

A lakosság számának növekedésével együtt jár a gazdasági élet fellendülése is.

  • földet
  • malmot béreltek az érsekségtől.

A foktői kikötő is fontos szerepet kapott, hiszen az érsekség terményeit illetve a falusiak árúját is, innen szállították el, és itt rakodtak ki pl.:

  • Gabonát, fát, szénát, zabot, zsírt, sonkát vittek
  •  Bort hoztak (Szekszárdról és Paksról)

A szállítás kezdetben dereglyékkel, később gőzhajókkal történt.

Foktő 18. századi történetének szerves részét alkotja a kibontakozó vallási ellentétek, de erről később szeretnénk beszélni.
1822-ben molnárcéh működéséről is vannak adatok. Ekkora ugyanis már 10-nél több malom is működött a Vajason és a kikötő közelében, ahol elsősorban az érseki uradalom gabonáját őrölték.
1823-ban Rumbold Mihály a falutól délre, a Duna mellett mészégetőt hozott létre. Később ez a hely a Meszes néven vált ismerté.
1832-ben és 1836-ban tűzvész pusztította el majdnem a falu felét. Ezt követően épült házakat egymástól már távolabb kellett felépíteni tűzvédelmi szempontok miatt.
1835-ben fejőmarha-tenyészetet hozott létre Foktőn az uradalom, amelyhez a legelőt az érsekség területéből biztosították. A telepet svájci mintára építették ki, és a fajtát is onnan hozták. A céljuk az volt, hogy a magyar szürke helyett egy jó tejelő fajtát honosítsanak meg.
1843-ban a falutól északra, a mostani Barákán építették ki az egyre elterjedőben lévő gőzhajók fogadására alkalmas kikötőt.
1848-as év mozgalmas eseményei Foktőt sem kerülték el. Novemberben a kalocsai 2. nemzetőrség századába a falu 12 nemzetőrt állított, míg

  • Kalocsa 43-t
  • Uszód 7-t
  • Bátya 13-t.

A történelem ismétli önmagát – míg korábban a törököket, most a császári utánpótlást szállító hajókat lőtték a falu térségében. Válaszul 1849 márciusában császáriak feldúlták a vidéket és elvittek mindent, amit lehetett.
A temetőben találhatunk egy sírt, ahova László Károly honvédtiszt hamvait helyezték el. A későbbi időkben a honvéd maradványait áthelyezték egy kecskeméti emlékhelyre. Március 15-én a nemzeti ünnepünkön mindig megemlékezünk ennél a sírnál a szabadságharcban elesett hősökre.
1848 más szempontból is jelentős a falu lakói számára, hiszen megszabadultak a több évszázadon keresztül tartott érseki függés alól. A szabadságharcot követően elindult úrbéri rendezés 1856-ig lezárul, amely szerint a falu határában lévő földek csak kis része maradt az érsekség kezében. Általában ezeket is a foktőiek árendában művelték meg.
A 19. század végére 20 vízimalom működött a faluban.
1860-ban, a leírásokban már önálló jegyzői lak községháza, tanítói lak és két felekezeti iskola van említve, valamint katolikus és református olvasókörök is működtek.

1900-ban saját állandó orvosa van a falunak és rövidebb-hosszabb időre gyógyszertára is.
1919 márciusában megalakult Foktőn is a direktórium, mint az ország egész területén. A pár hónap múlva kibontakozó kommünellenes felkelések jelentősen nem érintették a falut, bár beszéltek lövöldözésről, de írásos dokumentum nem maradt fenn róla. Ezzel magyarázták, hogy a vörösök hatalmas adót vetettek ki Foktőre:

  • 150.000 koronát,
  • 150 szarvasmarhát,
  • 1000 tojást,
  • 5 mázsa zsírt,
  • 100 baromfit

vittek el a faluból a beszolgáltatás révén.

A világháborút, vörösöket, majd a fehérterrort elszenvedett ország alig tért magához, amikor a gazdasági válság évei következtek. Hazánkban ez elsősorban a mezőgazdaságot és pénzügyi szférát érintett. Ezek az évek a foktői gazdák számára is nehezek voltak, de annál nagyobb fejlődés következett be utána. A piacokon ugyanis hatalmas kereslet jelentkezett. A gabona és a zöldség is igen jól fizetett.
A 30-as években Foktőn a lakosok szórakozás gyanánt már moziba is járhattak vagy Buczkó Károly vendéglőjébe, ahol rendszeresen rendeztek bálokat, mulatságokat.

A 30-as évek végét és 40-es évek elejét a falu egyik legszebb időszakai közé sorolják:

  • Sok iparos, vállalkozó, vendéglős volt a faluban
  • 15 kereskedés (mindent lehetett kapni)
  • Hetente 2-szer piacot tartottak, ahova sokszor Kalocsáról is kijöttek
  • 5 asztalos, 7 cipész, 6 borbély, 9 kőműves, 8 kovács, 7 hentes élt itt
  • 2 orvosa volt és egy magángyógyszerésze

A II. világháború szakítja meg ezt a korszakot. 1941-ben 100-nál több falusi vonul be.
1944 októberében elrendelték a falu kiürítését, azonban a parancsnak senki sem tett eleget. Nemsokára német katonákat szállásoltak el egyes középületekben. A rend fenntartására megalakítják a Nemzetőrséget, melynek tagja volt Szüle Zoltán és a falu bírája Boldizsár János is. A németeket rövidesen az oroszok váltják fel, akik az idősek elmondása szerint bántották a falu lakosait, és amit lehetett értékeket és állatokat elvettek.
1945 elején Foktő fellélegezhetett, elmentek az oroszok.
1947-es választások során kommunisták mindössze a negyedik helyezést tudták elérni és a helyi Nemzeti Bizottságba is csak 1 tag képviselte a pártot. Megalakult a Földműves Szövetkezet 46 taggal, amely 1952-ben beolvadt a Kalocsa és Körzete Földműves Szövetkezetbe.
1948-ban államosították az iskolát és az iskolanővérek által lakott zárda épületét. Megalakították a tanácsot.
1951-ben elkészült a kuláklista, ahova 50-nél többen kerültek fel a faluból.
1956-os események kapcsán jelentősebb esemény nem történt Foktőn, azonban mégis van falusi áldozata az eseményeknek. Gönczi Ferenc személyében, aki tisztként szolgált a forradalom idején. Az akkori Korányi kórház pincéjében forradalmi röplapokat nyomtatott több társával együtt. Gönczi Ferenc gyakran járt haza, és egy ilyen alkalommal Dunapatajnál történő igazoltatás során tartóztatták le. Nem menekülhetett ő sem a sorsa elől. Kivégezték. Az ő tiszteletére állították az emléktáblát szülőháza előtt.

A falu vallási élete
Erről azért is érdemes külön beszélni, mert egy református falu életén keresztül betekintést kaphatunk a Habsburg Birodalom 18-19. századi valláspolitikájába.
Foktőn már a törökök megszállása előtt is a protestáns tanok kerekedtek felül. Mivel a török nem szólt bele a lakosság vallásába és a kalocsai érsek  sem tudta befolyását érvényesíteni, ezért még jobban terjed a református vallás a lakosság körében. A törökök kiűzése után visszatérő érsek mindent elkövetett annak érdekében, hogy a falu népét áttérítse a katolikus hitre.

Ennek jogi alapot III. Károly 1731-ben hozott törvénye adott:

„a katolikus egyház elöljáróit felhatalmazták a protestáns egyház ellenőrzésére és jogot adott a földesúrnak, arra hogy az el is tilthatta a birtokán élőket más vallástól.”

A falu élete 1752-től megváltozott-elindult az erőszakos rekatolizáció, a kálvinizmus visszaszorítására. Mindennapiak voltak a peres eljárások és az összetűzések.
1752-ben meghal Mácsai Mihály lelkész, amikor is Bakóczy Tamás kalocsai plébános katolikus hívek segítségével megtámadta a református templomot, azzal a céllal, hogy azt elveszi a másik felekezettől. Verekedés tört ki a két csoport között. A templom továbbra is a reformátusok kezén maradt. A falu jobbágysága panasszal fordult Mária Teréziához. Ezen eset után az érsekség megtiltotta, hogy a faluban református módon kereszteljenek, és házasságot köthessenek. Ezzel arra akarta kötelezni a lakosságot, hogy Kalocsán a katolikus vallás elvei alapján történjenek meg ezek. A foktőiek sem adták be könnyen a derekukat. Inkább átjártak Benedekre. Mária Terézia a panaszra válaszolva, engedélyezte a református szertartások gyakorlását, de elrendelte, hogy a falu építsen egy római katolikus templomot is. Ekkor került Foktőre Horváth Ferenc lelkész, akinek nevéhez fűződik a re-formátus Anyakönyvezés kezdete (1756) valamint a református vallás történetének megírását is.

1761-ben gróf Bottyán József lett az érsek, akivel új lendületet kapott a vallási küzdelem:

  • Ismételten megtámadták a református templomot, sikertelenül, de ezzel hónapos összetűzéseket indítottak el ismételten.
  • Erőszakkal elköltöztették Horváth Ferenc lelkészt és ezt követően 20 éven keresztül a református közösségnek nem volt lelki vezetője. A lakosság az uszódi Sallai Benjámint kérte fel, hogy töltse be ezt a feladatot.
  • A lakók egy részének pénzt, földet ígértek, másokat erőszakkal térítettetek át a katolikus vallásra.
  • A sikertelen áttérítés hatására radikálisabb eszközökhöz folyamodott az érsekség – családokat költöztettek el, és katolikusokat telepítettek be helyettük.
  • 1762-1783-ig a református felekezet anyakönyvezését a katolikus egyház végezte, mely az érseki levéltárban található.

A református közösség élete II. József türelmi rendeletét követően lélegezhetett fel. Kinevezték Berta Sándort a gyülekezet élére. Berta Sándor lelkész új templom, paplak építésébe fogott, valamint

  • 1783-ban a református hívők gyermekei számára már saját felekezeti iskolát is biztosított
  • 1789-es villámcsapás megsemmisítette a paplakot.
  • 1831-ben a templom harangot kapott.

Nem sokáig örülhettek neki, mert az 1836-os tűzvészben leégett a templom, az iskola és még vagy 76 ház. Az érsekség ezt követően az új templom felállítására telket adományozott a református közösségnek. Az új templom felállításához szükséges pénzt gyűjtésből tudták fedezni. A gyülekezet presbiterei kettesével járták  az országot, hogy pénzt szerezzenek az építkezéshez. Hild József tervei alapján 1842-re el is készült, amely ma is az eredeti formájában látható.
A tűz pusztítása után 1 évre már állt az iskola és a paplak is. Az iskola fenntartása nem kis költséget jelentett a hitfelekezetnek. Ennek könnyítésére folyamatos tárgyalások során igyekeztek földhöz jutni az uradalom területéből, amely biztosította volna a tanító és a lelkész megélhetését. 1864-ben végül sikerült egyezségre lépni.
A 19. század két legjelentősebb lelkésze Ács Zsigmond és Feleki József volt, akik közel fél évszázadig álltak a gyülekezet élén.
1880-ban a templom tetejét kijavították és új orgonát kapott a felekezet.
1882-ben felújították és ki is bővítették az elég rossz állapotban lévő iskolát, amely ma is fontos része Foktőnek.
1909-ben az eddigi torony helyett új, barokk toronysisakot építettek.
1916-ban az I. világháborúban elvitték a templom 2 harangját beolvasztani.

A világháború után Kurdy Béla, aki 1947-ig töltötte be foktőn a lelkészi posztot, felújítatta a református templomot, a falán pedig emléket állított a világháború foktői halottainak.
A korábban tiszta kálvinista falu az elmúlt 300 évben szépen lassan katolikus faluvá alakult:

ÉvLakosság száma
18571260
1965800
1991                500
2004400
2005320

Katolikusok

A római katolikus vallás már részben az előbb említett okokból sem rendelkezik olyan történelmi háttérrel, mint a református egyház. Első templomukat Kloubsiczky Ferenc érseknek köszönhette a falu, amit 1757-ben szenteltek fel. A templom méreteiben is alkalmazkodott a katolikusok számához, hiszen mindössze 3×5 méteres volt. Ezt 1784 után az igényeknek megfelelően folyamatosan bővítették.
1762-ben már katolikus iskola is működött.
1831-ben új iskolát építettek. Az iskola irányítását a 3 évente választott iskolaszék látta el, melynek a mindenkori plébános volt az egyházi elnöke. Mivel az iskolát a kalocsai érsekség és a falusi római katolikus hitközség tartotta fenn, ezért az iskola minden ügyéről részletes tájékoztatást küldtek az érseki hatóságnak, és az ő engedélyükre volt szükség a változtatások foganatosításához is. Az újításokhoz és az építkezéshez pl: ő 1831-ben, amikor új iskolát húztak fel. Minden egyes tanévben az iskola elküldte az éves jelentését a tanévről az érseknek. Kezdetben 2 tanítói állás volt az iskolában, melyet pályázat útján töltöttek be. A tanítók fizetése részben pénzbeli, részben természetbeli volt.
Mit is jelent ez? Az érsekség levéltárában található díjlevelekből kiderül, hogy Foktő belső- és külső határában (Kiskecskemégyen) kaptak kisebb földterületeket, és évente a téli időszakra tűzifát is. Állandó problémát jelentett a tanítói lakás kérdése, hiszen kezdetben egyben volt az iskolával és csak 1 szobát+konyhát+kamrát jelentett. A másik helység már az iskola volt.
1925-re megújul a világháború során megromlott állapotú templom, és új tanítói lakást is építenek.
Nem szabad megfeledkezni az iskolanővérekről sem, akik szintén jelentős szerepet kaptak a foktői gyerekek nevelésében. Ők működtették a faluban az első óvodát, és az iskolában is rendszeresen 2-3 nővér tanította a lányokat.
A két világháború között Foktőn is működött a katolikus legény és lány egyesület a KALÁSZ és a KALOT.
A világháború nem kímélte a katolikus templomot sem, ahova először német katonákat, majd orosz sérültek szállásoltak el. A háború után bekövetkező államosítás az iskolákat és a zárdát is elvette az egyházaktól. Az apácák ezt követően eltávoztak a faluból.
A 18. század küzdelmekkel teli időszakát leszámítva, a két felekezet hívei hosszú éveken keresztül a mai napig is békességben élnek egymás mellett.

Foktő életének összefonódása a Dunával és a Vajassal
A falu története kapcsán már szó volt róla, hogy a folyók a foktőiek életét teljes mértékben behálózta. Kihatott a földművelésre, állattartásra, halászatra, kereskedelemre, hajózásra és természetesen a védekezésre is. Gazdálkodásuk mindig függött a víztől. 1850-ig az áradások miatt, 1880 után pedig az aszály miatt.

A lakosoknak évente 2 áradással kellett számolniuk:

  • tavasszal a hóolvadáskor
  • május végén, a zöldár idején

A falvat évszázadok alatt többször elöntötte az ár pl: 1809-ben és 1838-ban is, amikor 71 ház dőlt össze.
1811-ben elhatározták, hogy a fokot végleg elzárják a Dunától. Mária Terézia szintén meg akarta valósítani, de akkor még a lakosság tiltakozásán megbukott a törekvése. Később mégis megvalósították, azonban rövidesen rá kellett döbbenniük, hogy ezzel a Vajas jelentőségét is csökkentik. Nemcsak fontos szerepe volt az érsekség terményeinek elszállításában, hanem Foktő árúját is könnyebben lehetett eljuttatni az ország számos pontjára, valamint munkalehetőséget adott a falu szegényebb lakosainak.
1820 környékén elkezdik a Duna szabályozását, ahol a faddi hurok átvágása volt a cél. Ennek a lépésnek a következtében ezen a szakaszon a folyó sodrása erősebb lett és az ártéri területek is kiszáradtak.
A szabályozást Foktő alatt 1856-ban fejezik be. Sajnos ennek nem voltak kedvező hatásai a falura nézve:

  • A fok távolabb került a Dunától
  • Kevesebb lett a mocsaras terület és ezzel vízimadarak tűntek el
  • A jó halas vizek is megszűntek.
  • csökkent a gazdasági jelentősége is.

Az egyetlen pozitív következménye az lett, hogy növekedett a művelés alá vonható földek nagysága.
1862 az áradás következtében a víz újra elöntötte a falut.
1871-ben a falusiak a szerencsének köszönhetően (a túloldalon átszakadt a gát) megmenekültek az áradástól. A 70-es évektől már nem öntötte el a falut a Duna, melyben szerepe volt Haynald Lajos kalocsai érsek által szervezett Dunavédgát és Csatornázási Társulatnak is.

Ettől az időtől az a szólás járta a vidéket:

         „Uszód már úszik, Foktő még porzik.”

A falu életére nagy befolyással volt az országban bekövetkező vasútfejlesztési törekvések is, hiszen ezzel párhuzamosan csökkent a vízi kereskedelem és közlekedés szerepe is.

Halászat
A török adóösszeírásokból már kiderül, hogy az emberek megélhetésének egyik forrása volt a halászat. A későbbi korban sem változott ez meg, de annyiban módosult, hogy a halászat az érsekség joga lett. A falusiak tehát a Vajason nem halászhattak szabadon csak Foktő és Uszód közötti kis vizeken. Természetesen minden vizet nem tudtak ellenőrizni az érsekség emberei sem. A foktőiek nemcsak saját fogyasztásra, hanem az adók kifizetése után piacra is szállítottak a halból.
1770-ben például az érsekség a fogott rák, teknősbéka felét követelte. Legértékesebb hal a viza volt, mely lesózva a távoli helyekre is eljutott.
1833-tól az uradalom haszonbérletbe adta a falu határában lévő vizeket.
A 20. század fordulójára a halászat kezd háttérbe kerülni. Elsősorban a szegényebb falusiak igyekeztek így eltartani a családjukat. Ezzel együtt csökkent a piacra szállítás is. A háború után mindössze 7-8 férfi foglalkozik a halászattal.
1950-ben megalakul a halászati szövetkezet, amely a helyi-, a kalocsai piacokra és a csárdáknak szállított.
1960-as években már csak egy főfoglalkozású halász volt Foktőn Tóth János bácsi, aki saját maga készítette a ladikot is 40 éven keresztül.

Növénytermesztés
A lakosság jelentős része a mezőgazdaságban dolgozott. Mivel a falu belső határa (a falut közvetlenül körülvevő földet jelentette) elég korlátozott és kis terjedelmű volt a falusiak máshol, külső határban béreltek földeket. Pl.: Zásztó-Máriaháza- és Kecskemégypusztákon. A belső határokban elsősorban búzát, zöldségeket és fűszerpaprikát termesztettek, míg a külső területeken szintén a búza volt a meghatározó, de kukoricát, zabot ás árpát is vetettek. A határ déli részén szőlőt és gyümölcsösöket telepítettek. Leginkább almát, körtét, szilvát és cseresznyét ültettek. Kezdetben a vad alanyokat oltották be, majd a 19. században külön faiskola volt a faluban, ahonnan a foktőiek is beszerezték a csemetéket. Nagy mennyiségben szállítottak a kalocsai piacokra és természetesen nem maradhatott el a pálinkafőzés sem (Buczkó Károly pálinkafőzőjében)

Zöldségtermesztés
A falusiak kertekben és a szántóföldön is egyaránt foglalkoztak fejes salátával, répával, lencsével, vörös- és fokhagymával, csemege- és fűszerpaprikával és legfőképp káposztával. A gazdagabbak külön-külön, a szegényebbek pedig keverten vetették el a zöldségeket, hogy minél jobban ki tudják használni a földet. A falusi asszonyok a megtermelt növényeket kocsikon, dereglyéken vagy kofahajókon szállították az ország különböző pontjaira. A kofahajók szinte minden nap indultak a Vajasról, és amint a neve is mutatja, a kofákat szállította az árujukkal Pest, Komárom, Vác, Fehérvár és Baja felé. Az asszonyok amint eladták a terményüket indultak haza. Fűszerpaprika feldolgozását is kitanulták a falusiak.

Állattartás
Foktő határában elég kevés terület állt rendelkezésére az állatok legeltetésére ezért rendszeresen béreltek a lakosok legelőket az érsekségtől. A falusiak juhászattal nem foglalkoztak, mert a környező legelők nem voltak alkalmasak erre. Azonban szarvasmarhát és lovat szinte minden portán tartottak. A lovat nemcsak a kötelező robot és szántás során fogták be, hanem a hajóvontatásnál is alkalmazták. Kedvező volt a feltétel, a sertéstartásra is, hiszen az ártéri területeket tölgyesek borították. Másrészt a török vallási okokból nem adóztatta. Az adóösszeírásokból az is kiderül, hogy már méhészettel is foglalkoztak. A foktőiek általában maguk fogták be a vadméheket. Természetesen mindezek mellett házi szárnyasokat is tartottak. A falut körülvevő mocsarak és vizek nemcsak Foktő gazdálkodásban volt szerepe, hanem közlekedésükben is. Mindennapos eszköz volt a híd, amely sekély víz esetén csak egy palló, vagy fatörzs lehetett, mélyebb részeken gyaloghidat hoztak létre.

A közlekedés eszközei:

  • tombác, azaz tutaj: csáklyával tolták előre. A lapokat és gerendákat szilvafából készült faszögekkel rögzítették, mivel ez korhadt el legnehezebben.
  • 18-19. században bodonhajókat és csónakokat használtak. A bodonhajókat általában jegenyefa törzséből készítették, ezért elég keskeny volt.
  • ladik: mivel jegenye hozzáférhetősége egyre nehezebbé vált, áttértek a deszkából készült közlekedési eszközökre. Így fogtak a ladik készítéséhez. Ezen a környéken 5 m hosszúak voltak általában. Ezek tökéletesen elegendőek voltak az átkeléshez és a halászatra. Ezt a közlekedési eszközt használták a batyuzók is a Duna túloldalára, és ezt használták a csempészek is. A foktőiek paprikát vittek át és cserébe dohányt hoztak.
  • dereglye:  A dereglyézés, mint önálló foglalkozás jelent meg a faluban, mint a földművesség és a kisiparosság. A dereglyéket nem Foktőn, hanem Baján, Pakson vagy más településen készítették. Így ha javítani való volt rajta akkor idegen mestereket kellet hívni

A szegényebb falusiak az I. világháborúig a vízi közlekedést választották a kocsi és a vasút helyett. A korabeli emberek 2 fajtáját különítették el:

  •  hegyes vagy csukaorrú
  •  tompa vagy harcsaorrú

A legkorábbi dereglyéket lentás dereglyéneknek nevezték, amit a nehéz irányíthatósága miatt rövidesen a timonkormányos dereglyék váltanak fel. A későbbiekben lapos tetejű kis bódét emeltek a dereglye hátsó részébe, ahol a fuvaros fekvőhelyet és tűzhelyet alakított ki magának. Itt tartották a szereléshez szüksége eszközöket is. A kormányzást egy kis ablak segítette. A dereglyések az I. világháború előtt elsősorban a kofákat és a gabonát szállították, utána pedig sódert és kavicsot fuvarozták Meszesre vagy Barákára. A hajósoknak nemcsak a szállítással kellett foglalkozniuk, hanem fuvar szerzése is rájuk maradt, ezért is fontos volt a hírnév. A díjazás szempontjából a hosszúfuvar volt a kedvezőbb. Keresetük soha nem volt állandó. A dereglyéket lovakkal és emberekkel vontatták a part mentén. Leginkább az utóbbi volt elterjedtebb. Általában 3-4 fő vontatott 1 dereglyét lefelé 100-200 m hosszú húzókötéllel, de ez függött a dereglye hosszától. Hegymenetnek (felfelé) ez a kötélhossz rövidebb volt, és mindig a part közelében vontattak a sodrás miatt. A vontatást végző emberek rakodták ki a dereglyéket is. A motorizálás után már csak a rakodás maradt. A foktőiek a jég beálltával védett helyre, Barákára vitték a dereglyéiket, ahol kiteleltették azokat. A hajók védelmére csőszt fogattak, akinek nemcsak a lopás megakadályozása volt a feladata, hanem a jeget is fel kellett törniük a dereglyék körül, nehogy kárt tegyen bennük.

A II. világháború után nagyon kevés dereglye maradt:

         2 db 1, 5 vagonos- Szűcs Ferenc és Kovács István tulajdonában

         2 db 4 vagonos Tamási János és Bali János

A vízi eszközök használatát a folyó szabályozása és a gátak építése megnehezíti. Ennek ellenére továbbra is fontos marad, hiszen olcsó szállítási lehetőséget nyújt a kocsival nem rendelkezők számára.      Így lassan kialakul egy önálló foglalkozás a dereglyézés, amely a II. világháborúig virágzik, majd folyamatosan megszűnik.

Foktő népviselete
A foktői emberek népviseletére az egyszerűség, de ugyanakkor a finomság jellemző.
Mit is jelent ez? A nők és a férfiak is elsősorban a fehér és fekete színeket részesítették előnyben.
Az asszonyok és lányok a kalocsai viselethez hasonlóan sok szoknyát hordtak. Azt hogy mennyit ez elég változó. Általában 3-4 kikeményített alsószoknyát, alatta pedig pendelyt viseltek, de akadt, aki ennél többet, 5-6 szoknyát is viselt.  A pendelyt általában gyolcsból készítették. Az alsószoknyák felett mindig magába nyomott selyem vagy bársonyszoknyát viseltek, amely a lábközépig ért. A szoknyák általában a sötét színekből készültek, mint fekete, bordó, zöld, kék, de ritkán előfordult a lila is. A fiataloknál a világosabb színek is megtalálhatók. A szoknya fölé kötényt kötöttek. A templomba járós mindig fekete volt, melyet feketével hímeztek ki a szegély mentén. A kötények kezdetben egyenes vonalúak voltak, melyet később a trapézforma vált fel. Hétköznap az asszonyok és a lányok is inkább kékfestőbe jártak.
Az ünneplős ingváll minden esetben fehér színű volt. Csipke nem volt az ingeken, egyedül fehérrel hímezték a nyak részét és az ingujjat.
A hétköznapi viseletnél egyszínű vagy kis virágos krepp ingeket viseltek.
Az ingváll mellett az asszonyok és a lányok réklit is húztak, mely lehetett rövid és hosszúujjas is. Ennek az anyaga bársony, kázsmér, krepp és a 60-as évektől nejlon volt.
Amikor hűvösebbre fordult az idő akkor hosszúrojtú selyemkendőt kötöttek (nyakravaló kendő). Az idősebbek feketét, esetleg bordó illetve kék színűt viseltek a fiatalok világosabbakat is. Hétköznap leginkább kötött beriner kendőt kötöttek magukra a hideg ellen, melyet az asszonyok és a lányok saját kezűleg kötöttek. Ha az idő folyamán ez kicsinek bizonyult, akkor szoknyamadzaggal toldották meg.
A téli fagyos időben pedig fekete bársonykabátot hordtak.
A lányok a hajukat befonták, vagy kontyba viselték. Annyiban különböztek a mennyecskéktől, hogy nem hordtak főkötőt.
A nők foktőn nem viseltek csizmát. Télen gombos, vagy fűzős cipőt, nyáron pedig lakk, vagy bársonypapucsot hordtak, amit általában Kalocsán vásároltak.
A mennyasszonyi ruha Foktőn a második világháborúig fekete színű volt, egyedül a fejdísz volt fehér. A foktői férfiak ünnepi ruházata fehér sifoningből, fekete mellényből és zsinóros fekete csizmanadrágból állt. Az 50-es évekig még a fehér rojtos gatyát az öregek is hordták.
Minden korosztálynál megtalálható a szűr, suba illetve a bekecs. Ünnepeken pedig szövetből készült félkabátot hordtak. A férfiak öltözékét a bőrcsizma egészítette ki (ünnepeken keményszárú, hátköznap lágyszárú csizmát viseltek).

A foktői népviselet a közelség ellenére sem hasonlít a kalocsai viseletekhez.

Lakosság alakulása

ÉvLakosok száma
1715300
1728300-400
17601000
17681540
17851544
18031596
18061600
18101615
18302230
18512810
18573064
18603065
18773326
19203133
19303133
19412850
19492847
19602649
19642450
19702452
19802118
19901845
2000

A reformátusok számának alakulása

ÉvReformátusok száma
18571260
1965800
1991500
2004400
2005320