Dunatáj Nyugdíjas Egyesület

A Nyugdíjasok Klubja 1987. november 30-án alakult meg 55 fővel, az akkori községi vezetés kezdeményezésére. Fennállása alatt a vezetők többször cserélődtek. Minden korábbi és jelenlegi vezetőről elmondható, hogy a vállalt munkájukat hatalmas lendülettel és tisztességgel igyekeztek ellátni.

2005-ben a klub egyesületté alakult, azóta Dunatáj Nyugdíjas Egyesület néven működik. A korábbi célok megmaradtak: a munkában megfáradt nyugdíjas emberek kikapcsolódását és szórakozását segíteni. Az önkormányzat biztosítja a kulturált körülményeket az összejövetelekhez, emellett anyagilag is támogatja az egyesületet és amiben szükséges, segíti a működését.

Jelenleg 53 tagunk van. Évente kirándulásokat szervezünk Magyarország valamelyik nevezetes helyére. Kedveltek a gyógyfürdő látogatások, melyek évente egy-két alkalommal szerepelnek a programban. A programok szervezésénél mindig figyelembe vesszük a tagok igényeit. A kirándulások során az útiköltséget az egyesület fizeti.

Évente megrendezzük a nőnapot, ilyenkor minden nőtagunknak virággal kedveskedünk. Emellett finom süteményekkel örvendeztetjük meg magunkat és egymást.

A falunapokon már hagyománnyá vált a bográcsozás. Több esetben díjat is kaptunk a bográcsban készült ételeinkért.

Minden év októberében megünnepeljük az idősek napját, decemberben pedig nyugdíjas karácsonyt rendezünk közös vacsorával, koccintással és zenével.

Köszönjük a szponzorainknak, akik a működésünkhöz anyagi segítséget nyújtanak!

Minden foktői nyugdíjast szeretettel hívunk és várunk egyesületi tagjaink közé!

Összejöveteleinket minden hónap első hétfőjén tartjuk.

 

                                           Dunatáj Nyugdíjas Egyesület vezetősége

Megnyert palyazatok
Megszakítás