Polgármester

Bakai Károly vagyok, 1955-ben születtem Kalocsán, és az általános iskolát is itt végeztem, majd Baján érettségiztem a Vízügyi Szakközépiskolában. Első munkahelyem Kalocsán, a Járási Földhivatalnál volt, ahol földmérőként dolgoztam. Ezt követően gépkocsivezető oktatóként tevékenykedtem, majd hivatásos rendőr lettem. Több beosztásban dolgoztam, 2000-től közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályvezető voltam. 2006-ban nyugállományba vonultam. Házas vagyok, két felnőtt gyermekem van. A közéletben folyamatosan részt vettem. A 2014. évi választáson indultam polgármesterjelöltként, és meggyőző fölénnyel elnyertem a lakosság bizalmát. Várjuk az erőmű bővítését, és szeretnénk hozzájárulni annak megvalósulásához.

Megnyert palyazatok
Megszakítás